Jogi nyilatkozat

 

Szerzői és egyéb jogvédelem

Az amerikaiintezet.hu honlapon (a továbbiakban: honlap) megjelenő teljes tartalomhoz (a továbbiakban: tartalom) fűződő szerzői jogok, továbbá a tartalomhoz fűződő egyéb jogvédelem az Amerikai Intézet Oktató, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaságot (Cg. 13-09-092106, székhelye: 2030 Érd, Diósdi út 31., a továbbiakban: Társaság) illeti meg. A honlapon megjelenő teljes tartalomra vonatkozóan a Társaság minden jogát fenntartja. Különösen tilos a tartalmat vagy annak bármely részét a Társaság előzetes, írásbeli engedélye nélkül közölni, terjeszteni, nyilvánosságra hozni (publikálni), nyilvánossághoz közvetíteni illetve hozzáférhetővé tenni, reprodukálni, módosítani (megváltoztatni, adaptálni), átdolgozni, feldolgozni, lefordítani, számítástechnikai adatrendszerben, illetve adathordozón tárolni, illetve bármilyen egyéb módon jogosulatlanul felhasználni, stb.
 

Felelősségkorlátozás

A honlapon megjelenő tartalom tájékoztató jellegű, annak egyetlen része sem minősül szerződéses ajánlatnak, illetve nyilvános ajánlattételnek, a Társaság részéről ajánlati kötöttséget sem eredményez. A tartalomban szereplő esetleges hibákért, pontatlanságokért, tévedésekért a Társaság felelősségét kizárja.
A honlapon szereplő képek, továbbá a honlapon megjelenített animációkban, filmekben, videoanyagban stb. szereplő képek, jelenetek csak illusztrációk, így előfordulhat, hogy az ismertetett szolgáltatásokkal, termékkel nem minden tekintetben azonosak. A Társaság kizárja felelősségét az ilyen eltérésekből eredő minden következményért.
A honlapon ismertetett szolgáltatások, termékek minden esetben eseti szerződéskötés alapján, az eseti szerződésben meghatározott konkrét szerződéses feltételek szerint vehetők igénybe.
 

Adatvédelem

A Társaság felhívja a honlap látogatója (a továbbiakban: felhasználó) figyelmét, hogy az adatszolgáltatás önkéntes, az adatkezelés és az adattovábbítás a felhasználó hozzájárulásán alapul.
Amennyiben a felhasználó a honlapon elhelyezett adatlap kitöltésével, vagy egyéb on-line módon személyes adatot ad meg, ezzel hozzájárul ahhoz, hogy a Tárasság a megadott személyes adatot a jelen „Adatvédelem” rész alatt (ideértve az „Adatkezelés, adattovábbítás” részt is) kezelje, illetve továbbítsa.

 

Adatkezelés, adattovábbítás

A Társaságot a Pest Megyei Bíróság, mint Cégbíróság Cg. 13-09-092106 cégjegyzékszám alatt tartja nyilván.
A Társaság kijelenti, hogy adatkezelést, adattovábbítást a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (a továbbiakban: Avtv.) rendelkezéseinek megfelelően végez.
A Társaság kijelenti, hogy amennyiben a honlapon elhelyezett adatlap kitöltésével, vagy egyéb on-line módon biztosítja a felhasználó részére a felhasználó valamely személyes adata megadásának lehetőségét, úgy a felhasználó személyes adatát a Társaság kizárólag a felhasználóval való kapcsolatfelvételre és a felhasználó részére történő tájékoztatók, hírlevelek, valamint – jelen jogi nyilatkozat reklámok küldésére vonatkozó alábbi feltételei szerint – reklámok küldése céljából kezeli. Ennek során a Társaság a felhasználó által megadott név, e-mail cím és telefonszám adatokat a felhasználóval a fentiek szerinti kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás céljából a jelen jogi nyilatkozat reklámok küldésére vonatkozó alábbi feltételei szerinti hozzájárulás visszavonásáig kezeli. A Társaság tájékoztatja a felhasználót, hogy az adatokat adatfeldolgozás céljából a Skycentrum Szolgáltató Betéti Társaság (székhelye: 1089 Budapest, Golgota utca 3.) részére továbbítja. Az adatfeldolgozó adatkezeléssel összefüggő tevékenysége: a nyilvántartott adatok alapján a Társaság tevékenységével kapcsolatos hírlevelek, tájékoztatók és nyelvi anyagok kiküldése. A felhasználó által megadott adatokat kizárólag a Társaság felhasználóval történő kapcsolattartásra kijelölt munkatársai, illetve az adatfeldolgozó munkatársai ismerhetik meg.
Amennyiben a Társaság a felhasználóval külön, írásba foglalt szerződést köt, a szerződés feltételei szerint a fentiektől eltérő adatkezelés is megvalósulhat.
A felhasználó adatkezeléssel kapcsolatos jogai és jogorvoslati lehetőségei
Az Avtv. vonatkozó rendelkezései szerint:

Az érintettek jogai és érvényesítésük

11. § (1) Az érintett
a) tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről (12. és 13. §), valamint
b) kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve - a jogszabályban elrendelt adatkezelések kivételével - törlését (14-16. §).
(2) Az adatvédelmi nyilvántartásba [az Avtv. 28. § (1) bek. szerint az adatvédelmi biztos vezeti] bárki betekinthet, az abban foglaltakról feljegyzést készíthet és kivonatot kérhet. A kivonatért díjat kell fizetni.
12. § (1) Az érintett kérelmére az adatkezelő tájékoztatást ad az általa kezelt, illetőleg az általa megbízott feldolgozó által feldolgozott adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről (székhelyéről) és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat. Az adattovábbításra vonatkozó nyilvántartás - és ennek alapján a tájékoztatási kötelezettség - időtartamát az adatkezelést szabályozó jogszabály korlátozhatja. A korlátozás időtartama személyes adatok esetében öt évnél, különleges adatok esetében pedig húsz évnél rövidebb nem lehet.
(2) Az adatkezelő köteles a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 30 napon belül írásban, közérthető formában megadni a tájékoztatást.
(3) A (2) bekezdésben foglalt tájékoztatás ingyenes, ha a tájékoztatást kérő a folyó évben azonos területre vonatkozó tájékoztatási kérelmet az adatkezelőhöz még nem nyújtott be. Egyéb esetekben költségtérítés állapítható meg. A már megfizetett költségtérítést vissza kell téríteni, ha az adatokat jogellenesen kezelték, vagy a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetett.
13. § (1) Az érintett tájékoztatását az adatkezelő csak akkor tagadhatja meg, ha azt a 16. §-ban meghatározott esetekben a törvény lehetővé teszi.
(2) Az adatkezelő köteles az érintettel a felvilágosítás megtagadásának indokát közölni.
(3) Az elutasított kérelmekről az adatkezelő az adatvédelmi biztost évente értesíti.
14. § (1) A valóságnak meg nem felelő személyes adatot az adatkezelő helyesbíteni köteles.
(2) A személyes adatot törölni kell, ha
a) kezelése jogellenes;
b) az érintett - a 11. § (1) bekezdésének b) pontjában foglaltak szerint - kéri;
c) az hiányos vagy téves - és ez az állapot jogszerűen nem korrigálható -, feltéve, hogy a törlést törvény nem zárja ki;
d) az adatkezelés célja megszűnt, vagy az adatok tárolásának törvényben meghatározott határideje lejárt;
e) azt a bíróság vagy az adatvédelmi biztos elrendelte.
(3) A törlési kötelezettség - jogellenes adatkezelés kivételével - nem vonatkozik azon személyes adatra, amelynek adathordozóját a levéltári anyag védelmére vonatkozó jogszabály értelmében levéltári őrizetbe kell adni.
15. § A helyesbítésről és a törlésről az érintettet, továbbá mindazokat értesíteni kell, akiknek korábban az adatot adatkezelés céljára továbbították. Az értesítés mellőzhető, ha ez az adatkezelés céljára való tekintettel az érintett jogos érdekét nem sérti.
16. § Az érintett jogait (11-15. §) törvény korlátozhatja az állam külső és belső biztonsága, így a honvédelem, a nemzetbiztonság, a bűnmegelőzés vagy a bűnüldözés érdekében, továbbá állami vagy önkormányzati gazdasági vagy pénzügyi érdekből, illetve az Európai Unió jelentős gazdasági vagy pénzügyi érdekéből, valamint a foglalkozások gyakorlásával összefüggő fegyelmi és etikai vétségek, a munkajogi és munkavédelmi kötelezettségszegések megelőzése és feltárása céljából - beleértve minden esetben az ellenőrzést és a felügyeletet is -, továbbá az érintett vagy mások jogainak védelme érdekében.

Tiltakozási jog

16/A. § (1) Az érintett tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen, ha
a) a személyes adatok kezelése (továbbítása) kizárólag az adatkezelő vagy az adatátvevő jogának vagy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha az adatkezelést törvény rendelte el;
b) a személyes adat felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik;
c) a tiltakozás jogának gyakorlását egyébként törvény lehetővé teszi.
(2) Az adatkezelő - az adatkezelés egyidejű felfüggesztésével - a tiltakozást köteles a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 nap alatt megvizsgálni, és annak eredményéről a kérelmezőt írásban tájékoztatni. Amennyiben a tiltakozás indokolt, az adatkezelő köteles az adatkezelést - beleértve a további adatfelvételt és adattovábbítást is - megszüntetni és az adatokat zárolni, valamint a tiltakozásról, illetőleg az annak alapján tett intézkedésekről értesíteni mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett személyes adatot korábban továbbította, és akik kötelesek intézkedni a tiltakozási jog érvényesítése érdekében.
(3) Amennyiben az érintett az adatkezelőnek a (2) bekezdés alapján meghozott döntésével nem ért egyet, az ellen - annak közlésétől számított 30 napon belül - e törvény szerint bírósághoz fordulhat.
(4) Ha az adatátvevő törvényes jogának érvényesítéséhez szükséges adatokat az érintett tiltakozása miatt nem kapja meg, a (2) bekezdés alapján történő értesítés közlésétől számított 15 napon belül, az adatokhoz való hozzájutás érdekében - e törvény szerint - bírósághoz fordulhat az adatkezelő ellen. Az adatkezelő az érintettet is perbe hívhatja.
(5) Ha a bíróság az adatátvevő kérelmét elutasítja, az adatkezelő köteles az érintett személyes adatát az ítélet közlésétől számított 3 napon belül törölni. Az adatkezelő köteles az adatokat akkor is törölni, ha az adatátvevő a (4) bekezdésben meghatározott határidőn belül nem fordul bírósághoz.
(6) Az adatkezelő az érintett adatát nem törölheti, ha az adatkezelést törvény rendelte el. Az adat azonban nem továbbítható az adatátvevő részére, ha az adatkezelő egyetértett a tiltakozással, illetőleg a bíróság a tiltakozás jogosságát megállapította.

Bírósági jogérvényesítés

17. § (1) Az érintett a jogainak megsértése esetén, valamint a 16/A. § (4) bekezdésében meghatározott személy, az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el.
(2) Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, az adatkezelő köteles bizonyítani.
(3) A perre az adatkezelő székhelye (lakóhelye) szerinti bíróság az illetékes. A per - az érintett választása szerint - az érintett lakóhelye (tartózkodási helye) szerinti bíróság előtt is megindítható. A perben fél lehet az is, akinek egyébként nincs perbeli jogképessége.
(4) Ha a bíróság a kérelemnek helyt ad, az adatkezelőt a tájékoztatás megadására, az adat helyesbítésére, törlésére, az automatizált egyedi döntés megsemmisítésére, az érintett tiltakozási jogának figyelembevételére, illetve a 16/A. § (4) bekezdésében meghatározott személy által kért adat kiadására kötelezi.
(5) A bíróság elrendelheti ítéletének - az adatkezelő azonosító adatainak közzétételével történő - nyilvánosságra hozatalát, ha azt az adatvédelem érdekei és nagyobb számú érintett e törvényben védett jogai megkövetelik.

Kártérítés

18. § (1) Az adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy a technikai adatvédelem követelményeinek megszegésével másnak okozott kárt köteles megtéríteni. Az érintettel szemben az adatkezelő felel az adatfeldolgozó által okozott kárért is. Az adatkezelő mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő.
(2) Nem kell megtéríteni a kárt annyiban, amennyiben az a károsult szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott.
 

Reklámok küldése

A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Reklámtv.) rendelkezéseinek megfelelően, a Társaság közvetlen megkeresés módszerével, így különösen elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű más egyéni kommunikációs eszköz útján abban az esetben küld reklámot a felhasználónak, amennyiben ahhoz a felhasználó előzetesen egyértelműen és kifejezetten hozzájárult. A Társaság felhívja a felhasználó figyelmét, hogy a hozzájárulás önkéntes.

A Társaság a hozzájáruló nyilatkozatot tevő felhasználó – jelen nyilatkozat fenti Adatkezelés címe alatt meghatározott – személyes adatairól nyilvántartást (a továbbiakban: Nyilvántartás) vezet. A Nyilvántartásban rögzített adatokat a Társaság a Reklámtv. rendelkezéseinek megfelelően, a felhasználó hozzájáruló nyilatkozata visszavonásáig kezeli.

A felhasználó hozzájáruló nyilatkozatát bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonhatja. Ebben az esetben felhasználó adatait a Társaság a Nyilvántartásból haladéktalanul törli, és részére reklámot a továbbiakban nem közöl. A felhasználó a visszavonó nyilatkozatát – nyilatkozatot tevő személy egyértelmű azonosíthatóságának biztosításával – mind postai úton, mind pedig elektronikus levél útján megteheti a Társaság jelen nyilatkozatban alább rögzített elérhetőségein.

Társaság fenntartja magának a jogot a fenti jogi nyilatkozat belátása szerint, tetszőleges időpontban történő módosítására, változtatására, mely esetben a módosított jogi nyilatkozatot a honlapon teszi közzé.
Amennyiben a fenti nyilatkozattal kapcsolatban bármilyen további kérdése van, kérjük, írja meg nekünk, és kollégánk megválaszolja kérdését.
 

Az Amerikai Intézet Kft. elérhetősége

székhely: 2030 Érd, Diósdi út 31.
levelezési cím: 2030 Érd, Diósdi út 31.
e-mail: info@amerikaiintézet.hu
telefon: 06/23 368 417


 



Végre egy hely, ahol olyan tudás birtokába jutsz, amit sehol máshol itthon nem kapsz meg.Egyedi módszer, egyedi tartalom, szuper tanárok.
Multimédia használata az órákon, hogy a mondatok már az órán bevésődjenek a fejedbe, örökre. Ahhoz, hogy anyanyelvieket is megérts, és beszélni tudj velük, a nyelvtanfolyamainkon olyan, kulturális háttér-információkat is kapsz az USA-ról, amelyekkel a nyelvtudásod megtelik élettel.

A tanfolyamok és nyelvvizsgák helyszíne:
Érd, Diósdi út 31.
(szintfelmérés, beiratkozás, oktatás)
Nyitva tartás: lásd kapcsolat oldal.
Cím: 2030 Érd, Diósdi út 31.
Tel.: 06/23 368 417
Annak érdekében, hogy biztosan tudjunk segíteni, nyitvatartási időben keress minket telefonon vagy Skype-on.
Köszönjük és várjuk hívást!
Hívj fel
Minket!
 
Nagyon jó a tanárunk, jól magyaráz, az órát és a tananyagot logikusan építi fel. Maximálisan elégedett vagyok.
Farkas Aurél
Szuper hely! A tanár fantasztikus, rengeteget beszélünk, és az egész környezet inspiráló.
Nyíriné Tóth Edit
Az első benyomás: jó a környezet, a recepciós hölgyek kedvessége, segítőkészsége. A tanár jól képzett, jó humorú. Segítőkész. Az egész óravezetést jól csinálja.
Vistyán Jánosné
Barátságos, szép, otthonos környezet. A tanárunk remekül tanít, az intézetnek köszönhetem, hogy kezdőtől eljutottam a középfokig.
Sebestyén Magdolna
Nagyon kedves emberek, kellemes környezet. Nincs az a probléma, amit ne tudnának megoldani. A tanár nagyon kedves, okos, segítőkész. Segített nekem az angol gondolkodásban, a minél kevesebb magyar használatában.
Keulné Kiss Viktória